A téli fagy a páncélok alatt a húsba mart. Klaus dacosan meredt a látóhatáron havat kavaró orkseregre. A Waagh! egy hónapja söpört végig az Aranydomb településein s a túlélők abban reménykedtek, évek is eltelhetnek, míg újra erőre kap. A Dél felől özönlő ork horda azonban porrá zúzta reményeiket. Öregvilágból újabb harcra éhes orkhad érkezett. "Hát minden hígvelejű zöldbőrűnek rajtunk kell köszörülni a karmait ?"- nézett a hajdani veremharcos elkeseredetten a friss hóban gázoló, üvöltő zöld áradatra. Saját hadának zömét sebtében toborzott önkéntesek alkották és a Morajló Erdő mérnökei alól keze alól frissen kikerült ágyúk, melyek még ragadtak a festéktől.

A sereg élén rúgtató Turul-csapatnak volt mit törlesztenie. Egy holdfordulóval ezelőtt az elveszített csata másnapján állítottak be. A balszárnyon csillogó páncélú Ezüst Nap lovagok komoran szitkozódtak, talán még mindig a múltkori kudarcon dühöngtek, melyben lovagokhoz méltatlan tétovázásuknak jelentős része volt. A jobbszárnyon galoppozó fiatal muskétásokat Klaus saját kezűleg választotta a legjobban célzó falusi legények közül.

A bányadomb tövénél önostorozó fanatikusok káromolták a sorsot, kezdetleges, ám annál veszedelmesebb cséphadaróikat pörgetve. A frissen emelt torony tetején félszerzet íjászok tolongtak, hogy kilássanak a magas mellvéd mögül. Félszerzet íjászok nyüzsögtek a dombtetőn is mesterszakácsuk, Zsambó körül, aki hatalmas üstjében ezúttal a zöldbőruek számára kotyvasztott halálhozó levest. A kezdetleges üsthajító mellett a sereg büszkesége, a hosszú csövu Lángtorkú állt a fanatikusok jobbján a tüzérek a Pokolrobbantó kilenc csövét ellenőrizték. Ez jelenleg a Birodalmi Sereg. Fanatikusok, félszerzetek, gyáva lovagok, öntörvényű lovasíjászok és Argenteus, a régi barát. A mohazöld köpenyes jade-mágus halálos sebéből felépülve erdei barlangjában hagyta sebzett pegazusát és gyalog, vállán elmaradhatatlan szirtibaglyával fojtott hangon lelkesítette a lovagokat.

Szükség is volt a bátorításra. A balszárnyon gyülekező Turul-lovasok és Naplovagok csapatával szemben éjgoblinoktól feketéllett a hómező. Az ork derékhadat középen feketeork veteránok alkották, elképesztő létszámban. A muskétásokkal szemben harci szekéren feszítő ork seregvezér mellett vaddisznólovas orkok bömböltek a fagyosszürke égre.

-A muskétások lőnek a vaddisznósokra, de harcba nem bocsátkozhatnak! - hallotta Argenteus az utolsó utasításokat osztó Klaus szavait. A mantikor-háton lovagló generális csillogó meteorvas páncélja, villámsebes aranyfényű pengéje, elszánt tekintete legyőzhetetlenséget sugallt.

-A muskétások meggyengítik a legelőször érkező vaddisznólovasokat, a lovagok oldalba támadják a többit. A fanatikusokat a Turulok ugrasztják ki, majd azonnal menekülnek. A goblinhad addig nem közeledhet, míg saját őrültjei tántorognak előtte. A generálist a szekéren a Lángtorkú lövedéke zúzza szét, a közelebb érő fekete orkokat a Pokolrobbantó kartácstüze fogadja, a maradékot rátok bízom - mosolygott zordan az égő tekintetű dervisekre az utóbbi hetekben lesoványodott Klaus.

-És mi? - rikkantottak a mozsárvető mellett tébláboló félszerzetek.

-Első célpont a szekér, majd a vaddisznósok. A toronyíjászok pedig lőnek, akit tudnak.

-A mantikorlovassal mi legyen? - mutatott az egyik tüzér aggódva az ork sereg felett köröző vadork bajnokra.

-Öt bízzátok rám- rántotta meg a gyeplőt Klaus és a császártól ajándékba kapott fekete mantikor a levegőbe szökkent.

A Zöld Horda rohama megállíthatatlannak tunt, ám a büszke Turulfiak kőmerev arccal vágtattak a hálóvető és íjász goblinok fergetege felé. Nhokr, Argenteus régi ellensége, az új hordával tartó harcedzett ork sámán kántálni kezdett, hatalomtól zengő hangja megrázta a harcmezőt. A jade mágus gyors mozdulatokkal, csengő kiáltásokkal próbálta szétszakítani a sámán körül örvénylő manaáramlatokat, majd kétszer is kudarcot vallva tekercset rántott elő övéből. Míg olvasta a tekercs elhamvadt ujjai között, de Nhokr csalódott üvöltése elárulta, hogy sikerrel járt.

A goblinok felé rúgtató lovasíjászoknak szeme sem rebbent, mikor egy társuk lefordult a kurta nyílvesszők záporában. Dárdadobásnyira voltak, mikor az éjgoblinok feléjük taszították hírhedt, golyópörgető fanatikusaikat, péppé zúzva a csapat élén haladó kislevita portyázót.

A balszárnyon Klaus lecsapott a mantikorlovas ork bajnokra. A generális bestiája képtelen volt megsebezni az ork hátasát, a legnagyobb csapását is védte a fenevad könnyű sodrott páncélja. Klaus állatán nem volt páncél, a szürke mantikor ellencsapása pedig mély sebet hasított az oldalán. Klaus ezalatt vakító gyorsasággal pörgette az Aranypengét, ám egyetlen súlyos sebet sem ejtett a szívós orkon. A hős Halálpengéje viszont csaknem leszakította a generális bal karját.

A közelben felbukkanó Argenteus elsápadt, nyeregben megingó barátját látva. Tudta, hogy a hajdani gladiátor sajátos elveket vall a párbaj szabályairól, őt azonban ezek cseppet sem érdekelték. Mélyet mordulva mágiától sűrű hangon kiáltott, és szemei zölden lobbantak, hogy elhamvasszák az ork hőst. Nhokr, az örök vetélytárs azonban egy rikoltással visszafordította az ork felé villanó türkiz fénykévét, és a gyilkos sugár magát Argenteust perzselte meg. A jade-mágust hanyatt vetette önnön visszacsapó varázslata, s bár hajszálon múlt az élete, vicsorogva tápászkodott fel.

A jobbszárnyon ezalatt parasztlegényből muskétássá előléptetett ifjak izgatott pufogtatása csak a havat kavarta fel a dübörögve közeledő vadkanlovasok előtt. Az ork generális szekerével rézsút keresztülvágott a harcmezőn az Ezüst Nap lovagjai felé. Hatalmasat dördült a Lángtorkú -ám a kezdő tüzérek alaposan túllőttek a célon. A félszerzetek rotyogó üstje is a szekértől jó háromugrásnyira csapódott a hóba.

A balszárnyon pörgő fanatikusok egyike ezalatt saját csapata felé perdült, akik csak eszeveszett nyílzáporral tudták -örökre- megállítani. Társa ezalatt óriási tempóval utolérte a lóháton menekülőket és a hosszú láncon pörgő félmázsás golyóbis fabábukként döntötte le a lemaradó lovakat, lovasokat. A túl közel merészkedő harmadikat a toronyban és a hegytetőn rikoltozó félszerzetek nyílfelhője borította el.

Nhokr ezalatt Waagh-al telve üvöltött a vadkanlovasokra, ám Argenteus résen volt. Csírájában fojtotta el a mágia-hajtotta pusztító rohamot. A sámán vetélytársára hördült.

A hómező bal szélén küzdő Klaus ezalatt belátta, hogy emberére - orkjára- talált. Hiába forgatta a fénylő Aranypengét, az ork hős hárította a vágásokat, a páncélon áthatoló sikeres döfések pedig megakadtak a vastag bőrében. A Démonpallós két hatalmas erejű ellencsapása viszont játszva átütötte a meteorit-vértet és a csontokig hatolt. A lovasa vérében ázó császári mantikor elhibázta csapásait, az ork bestiája viszont két újabb sebet mart az oldalába.

A küzdőktől kőhajításnyira az Ezüst Nap lovagjai közeledő szekérrel szemben a vágtához szükséges távot méregették. A Lángtorkú második lövése véresre súrolta az egyik szekérhúzó farkas hátát, egy másik alig tudott félreugrani a második szétfreccsenő kondér elől -, de a szekér akadálytalanul robogott tovább.

A lőtávolba érkező vadkanlovasok meg sem torpantak, mikor a muskétások közéjük dörrentettek. Felvillant a csapat szakadozott zászlaján Mork Pajzsjele, a sortűz nyomán mindössze egy ork fordult le a nyeregből, a horda azonban eleven áradatként dübörgött tovább. A Pokolrobbantó tüzérei rosszat sejtve néztek össze. Ha a kilenc lövedéket a vadkanlovasokra kell elvesztegetniük, és ha az meg is állítja a hordát, a feketeork veteránok akadálytalanul jutnak a fanatikusok arcvonaláig. Egy feketeork veterán pedig még rosszabb napjaiban is legázol bármilyen embert.

Kislev Turullovasai ezalatt a nyeregben megpördülve nyilaikkal a havas földhöz szegezték a nyomukban loholó túlbuzgó golyópörgetőt, megfordították lovaikat- és megrettenve pillantottak a jobbfelől robogó farkasvontatta hadiszekérre.

Argenteus szeme ismét felvillant, de a gyilkos-zöld kéve ezúttal a szürke mantikort érte, és a szívós fenevad ügyet sem vetett az oldalába perzselt lyukakra. Nhokr ellentámadásra készült, de a bagoly jóvoltából manaözönben fürdő Argenteus mágiaoszlatása ismét beléfojtotta a szót.

A szekér megingott, amint a Lángtorkú következő ágyúgolyója lepattant róla. A Turulok közé robbanó farkasok és a hajtó elhibázta a csapást, a kisleviek pedig vissza sem támadva ismét a goblinhad felé vágtattak. A goblinok nyílzápora újabb két Turulfi halálát követelte. A toronyban és a dombtetőn eszeveszetten nyilazó félszerzetek többsége el sem találta a szekeret, a többi vessző pedig ártalmatlanul pattant le az oldalvédről. Klaus azonban nem volt abban a helyzetben, hogy ezen bosszankodhasson. Az ork mantikorlovas minden vágását hárította, a Démonpenge ellencsapásai pedig halálpontosak voltak. Nem is érezte az oldalába maró fémet, s mikor a világ hirtelen távolodni látszott szomorúságot érzett, nem félelmet.

-Neeem! - üvöltött Argenteus és jádezölden lángoló tekintete letaszította az orkot a mantikorról.

Nhokr diadalmasan vigyorgott, Waagh-hatalomtól dörgő kiáltása meglódította a vadkanlovasokat. A megrettent muskétások (megbeszélés szerint) pánikszerűen menekülni kezdtek. Rendkívülélethűen.

Argenteus elkeseredetten nézett végig a vezérét vesztett hadon. Amazok bizakodva néztek vissza rá. A lovagok, akik alig várták, hogy az utolsó lovasíjász is eltakarodjon útjukból és lerohanhassák az ork generális szekerét... a szinte célzás nélkül nyilazó félszerzetek a dombtetőn és a toronyban...a Lángtorkú káromkodó, füstös tüzérei...a generális lelki üdvéért gyászéneket zengő önostorozók...a Pokolrobbantó tüzéreit leszámítva mindenki harciasan viszonozta a jade-mágus tekintetét. Számukra a halálból visszatérő hős volt, aki mindig helyesen döntött...- amíg Klaus élt. A Pokolrobbantó ágyúmesterei nem bírták idegekkel a menekülő muskétások mögött acsarkodó vadkanok és tetovált vad orkok látványát - és már a domb tövében jártak, mikor Argenteus kiáltása megállásra késztette őket. Lassan, túl lassan óvakodtak vissza a félelmetes ágyúhoz. A vadkanlovasok hörgő-ziháló hordája szempillantás alatt elborította az ágyúállást és elkeseredett kézitusát vívott a vijjogó, őrült dervisekkel. A Lángtorkú tüzéreit is megviselte a jobb szárnyon betörő horda - a túladagolt fojtástól lefulladt a kapkodva újratöltött ágyúcső. Az üstvetőkre viszont úgy tűnt, serkentően hatott az életveszély - lövedékük először találta el az egyik szekérvonó farkast.

Argenteus még mindig a még mozgó ork hős felett üvöltő, páncélozott mantikort nézte, mikor válláról lefordult a szárnyával csapkodó szirtibagoly. Egyetlen pillantás elég volt, hogy lássa, Nhokr kiégette a familiáris aurájából a teleportálást és manaáradatot biztosító varázslatot. Argenteus vetélytársára nézett, és ahogy találkozott tekintetük... az ork ezúttal is elveszítette a mentális párbajt, mielőtt eldönthette volna, kiáll-e küzdeni. A mágiájától megfosztott sámán azonban már nem sokat változtathatott a csata kimenetelén. A tétlenkedő Ezüstlovagok közé robbanó farkasszekér pengéi felhasították a nemes paripák oldalát és az Ezüst Nap rendjének lovagjai ismét a futásban kerestek menedéket.

A goblinok ezalatt utolsó két golyópörgetőjüket taszították a maroknyi Turulfi felé, majd nyílzáporuk végzett a véletlenül visszatévedő fanatikusokkal és a hősiesen nyilazó utolsó kislevitákkal is.

Argenteus tudta, a vereség és a teljes vereség között életek, sorsok százai jelentik a különbséget. Tudta, ha egyáltalán tehet valamit a mantikor által elragadott Klausért, minél hamarabb kell cselekednie. A császári bestia halálosan sebzett lovasával a nyeregben teljesen kiszámíthatatlan és hamarosan megéhezik...

Az Öregvilágból érkező második ork vezér elsöprő támadással tarolta le az előző rohamot még ki sem heverő újbirodalmat. Klaus Doldinger az ember-generális, egy ork hőssel vívott párviadalban veszett, a Turul-portyázók utolsó szálig a goblin nyilak, fanatikusok, és a harci szekér áldozatául estek, a javarészt újoncokból álló sereg maradéka pedig többé-kevésbé rendezetten elinalt. Az orkok megtelepedtek a birodalom szívének tekintett Bányadombon. A túlélők egy része a Hítalor túlpartján felfedezett baljós romok között keresett menedéket. Ekkortájt ragadt az emberi települések együttesén a Rombirodalom gúnynév. A Waagh!-második hulláma Agyzúzó Morg serege után hömpölygött, és úgy tunt, az egyesülő zöld hordának semmi nem állhatja útját. Semmi emberi.

Vissza